Épitinfó hírlevél

Építészeti, építési és ingatlan tanácsadó

2012. 11. 15. Csütörtök 23. szám


Ebben a számban
ablakszigetelés
burkolat
energiabesorolás
gázkazán
Termékajánló
Korszerű gyakorlati épületgépészet
A Korszerű gyakorlati épületgépészet című szakkönyv az elméleti ismereteken túl nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati példákra és megvalósult épületgépészeti projekteken keresztül ismertet konkrét tervezési feladatokat, és azok megvalósítását.
Érdekel az épületgépészet
Képzésajánló
Hőszigetelés és épületenergetika

Ingatlanok értékmeghatározása és -becslése
Kiemelt képzésünk
RID-ADR 2013. évi változásai
A Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás és Veszélyes Áruk Nemzetközi Vasúti Fuvarozásáról szóló szabályzat melléklete két évente változtatásra kerül. A 2013-as év is fontos változásokat hoz e témákban, mely ismertetésében hazánk egyik kiemelkedő szakmai tekintélye, Sárosi György tart előadást.
Érdekel a képzés
Pályázatfigyelő
Rekoncept//Tervezz újra-alkoss újat! pályázat
Európai örökség Győr-Moson-Sopron megyében fotópályázat
Használd a teret!
Legolvasottabb cikkek
Adventi készülődés növényekkel
Melléképületek építésének szabályai: mikor kell engedély?
Vidéki elegancia, rusztikus hatás
A horror fűtésszámla ellen van okos megoldás
Ingadozik-e a földgáz fűtőértéke?
Megosztás
Kérjük, amennyiben hírlevelünk tetszett, ossza meg ismerőseivel.

iwiw megosztás facebook megosztás
Tisztelt Olvasó!

Köszöntöm Önt az Építinfó hírlevél 23. számának megjelenése alkalmából!

Az épületből leginkább a tetőn, a nyílászárók résein és az ablakfelületeken keresztül szökik el a legtöbb hő. A tető és az ajtók, ablakok kereteinek szigetelése, cseréje nagyobb beruházást és több időt követel a lakóktól. Cikkünk szerzője egy költségtakarékos, egyszerű megoldást kínál.
Cikkeink olvasásához kellemes időtöltést kívánok!
Épitinfó.hu - Építészeti, építési és ingatlan tanácsadó

Szerkesztőnk képe
Sándor Angéla
www.epitinfo.hu
szerkesztő


Kiemelt ajánlatunk



Az építésügy gyakorlati kézikönyve-online verzió
Online szakkönyvünk alapműve 2009. őszén az építési jogot alapjaiban átformáló, friss jogszabályok alapján íródott. Szerkesztőnk állandó jogkövető munkája révén azóta is folyamatosan ismerteti a változásokat, így mindig aktuális állapotban, közérthető nyelven nyújt eligazodást az építőipari előírások útvesztőiben.


Munkavédelmi és tűzvédelmi nyomtatványkitöltő CD-ROM
Szoftverünk segítségével Ön átlátható és rendszerezett munkavédelmi és tűzvédelmi nyilvántartásokat vezethet, néhány gombnyomással eleget tehet adatszolgáltatási kötelezettségeinek. Időt, pénzt és energiát megtakarítva juthat pontos, szakmailag helytálló információk birtokába a munkavédelem és a tűzvédelem szakterületét illetően.
Érdekel az
építésügy
Érdekel a munka- és tűzvédelem


Szakmai cikkek

Tartsuk benn a meleget: ablakszigetelés, fóliával
Az épületből leginkább a tetőn, a nyílászárók résein és az ablakfelületeken keresztül szökik el a legtöbb hő. A tető és az ajtók, ablakok kereteinek szigetelése, cseréje nagyobb beruházást és több időt követel a lakóktól. Az utólagos, az ablakok belső felületén történő hőszigetelő-fóliázás azonban gyors és kevésbé költséges szigetelési megoldás, ilyenkor, a tél beköszönte előtt.
Hogy védjük meg teraszunk ép burkolatát a fagy, illetve esővíz pusztító hatásától
A tulajdonosok sokszor úgy döntenek, hogy a teraszt, balkont, lépcsőt, sőt néha a kerti utat is leburkoltatják szép, egyenletes és mutatós fagyálló metlachi lapokkal,divatos csempével, mivel impozáns látványt és egységes felületet biztosít. Képesek ezért rengeteg pénzt áldozni, de közben a burkolat alatti szigetelésre nem fordítanak gondot, hisz a kiválasztott metlachi lap fagyálló, így semmi gond nem lehet később.
Hogy növelhetjük ingatlanunk energiabesorolását?
A jelenlegi kormányrendelet alapján 2012. január 1-jétől, az ingatlan használatbavételi engedélye csak energiatanúsítvány bemutatásával igényelhető, adásvételkor energiatanúsítványt kell adni a vevőnek, tartós bérbeadás esetén pedig be kell mutatni azt a bérlőnek.

Szakmai Tudástár szolgáltatás ajánló


Az évek óta sikeresen működő Építinfó honlap ingyenes cikkei mellett elérhet egy Szakmai Tudástárat is. Segítségével Ön az alapoktól a tetőig megtervezhet egy épületet, melyhez a Tudástár részletrajzokat, táblázatokat is kínál.
Tetőterek térelhatároló szerkezeteinek tűzvédő burkolatai Garantált
A felújítás általános elvei
A jelenleg érvényes jogszabályok szerint a beépített tetőterek esetén megkülönböztetünk: - a belső téren áthaladó szerkezeti elemeket (székoszlopok, dúcok, könyökök) és - a hasznosított tér feletti szerkezeti elemeket (szarufák, fogópárok, taréjszelemen stb.). A belső téren átvezetett tartószerkezeti elemek tűzállóságának növelését általában égéskésleltető szerek alkalmazásával és tűzgátló építőlemez burkolattal lehet megoldani.
Az Európai Bizottság javaslata „az épületek energiateljesítményéről” című 2002/91/EK direktíva átdolgozásáról Garantált
A Bizottság 2007 januárjában átfogó éghajlat- és energiacsomagra tett javaslatot, amelyben az energiafogyasztás és az üvegházhatású gázok kibocsátásának 20-20%-os csökkentése, továbbá a megújuló energiaforrások alkalmazásának 20%-ra történő növelése szerepelt 2020-ig. Mindezt az Európai Tanács 2007. tavaszi ülésén támogatta. Ezeket a célkitűzéseket az éghajlatváltozással kapcsolatban felmerült, egyre több tudományos bizonyíték, a magas energiaárak és az importált energiától való fokozódó függőség, továbbá ennek lehetséges geopolitikai következményei alapján fogadták el. Az energiafogyasztás csökkentése egyértelműen jelentős szerepet játszhat az említett célkitűzések megvalósításában.
Táblás homlokzati hőszigetelő rendszerek vízszigetelési problémái Garantált
Az utóbbi években átadott lakóépületek korszerű anyagok, szerkezetek felhasználásával készülnek, mégis gyakran már az átadást követő hónapokban beázási problémák jelentkeznek. Ezek a nedvességfoltok nagyon gyakran a homlokzati nyílászárók szemöldökénél és a teraszok melletti belső lábazati felületeken találhatók. A helyszíni szemlék során többnyire ép terasz- és homlokzatburkolatot találunk. Felvetődik a kérdés: hol juthat be a csapadékvíz a nyílászáró tokszerkezete mögé, illetve a falszerkezetbe, ha valamennyi külső felület száraz és megfelelő állapotú?

Szakmai cikkek

Ki fizeti majd a közmű-adót?
2012. nyarán jelentette be a kormányzat, miszerint – a jövő évi költségvetés kiigazításának lehetőségeit mérlegelve - felmerült a fővárosi közművezetékek megadóztatásának terve 2012. október 18-án már olyan bejelentést hallhattunk, amely szerint a kormány 2013-tól minden közmű társaságra adót fog kivetni.
Miért lett több a szénmonoxid-mérgezés? Gázkazánok és ventilátorok
Régen nem alkalmaztak műanyag nyílászárókat, ezért a légi utánpótlás biztosított volt a lakásban. Míg annak idején főként a kéményeldugulás, a kéménybeomlás, a tüzelőberendezés meghibásodása miatt szenvedtek az emberek szénmonoxid-mérgezést a fűtési szezonban, mára a szellőző-berendezések okozzák a bajokat. A 2000-es évek környékétől a balesetek száma megszaporodott.
Lesz-e valaha magáncsőd Magyarországon?
2012. november 5-én az országgyűlés – ismételten - nem vette tárgysorozatba a magáncsődről szóló jogszabályt. E témában – szinte minden párt és néhány civil szervezet is – nyújtott már be javaslatot, de tizenkét év alatt soha nem sikerült elfogadni. A természetes személyek fizetésképtelenségét kezelő magáncsőd intézménye – bár számos európai államban jól működik – hazánkban, több próbálkozást követően még a parlament plenáris ülése elé sem került.
iwiw megosztás iwiw megosztás
  A hírlevél tartalma jogvédett, másolása és publikációs célokra történő felhasználása nem megengedett.
VERLAG DASHÖFER SZAKKIADÓ Kft.
1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125.

Központi telefonszám:
  06 (1) 428-3800
Központi fax:
  06 (1) 428-3801
Felnőttképzési nyilvántartási szám:
  01-0435-05
Intézményakkreditációs lajstromszám:
  AL-2233
©Copyright 1996-2012. Verlag Dashöfer Szakkiadó Kft Minden jog fenntartva
Ajánlja ismerősének!
*Címzett neve:
*Címzett email címe:
*Küldő neve:
*Küldő email címe:
* kötelező kitölteni